Bízzunk a bennünk rejlő erőben!

Nem találod magad? Nem bízol magadban és a benned levő erőben? Külső tényezők határozzák meg életed? Kicsúszott a kezed közül az irányítás?

Sokszor ott vannak az általunk vágyott dolgok  egy kéznyújtásnyira, de a görcsös akartunkkal eltoljuk magunktól, mi magunk képezünk akadályt. Nem bízunk az alaptermészetben, a mi természetünkben. Nem hiszünk magunkban. Így külsős személyeket és helyzeteket keresünk magunk visszaigazolására. Nem a legjobb irány, mert ez folyamatos megfelelési kényszerhez vezet. Magunkban kell szilárd bizalmat kiépíteni. Ez a fő cél.

„Térj vissza a természethez, keresd meg a saját természetedet“ – javasolja többek között ezt is Dr. Wayne Dyer Az ambíciótól az értelemig című filmjében. Fő mondanivalója, hogy ha életünk első kilenc hónapjában minden adott volt számunkra, anélkül, hogy ebbe bele kellett volna avatkoznunk, akkor miért nem hisszük el, hogy mindez ezután is ott van, ugyanúgy elérhető számunkra, csak hagyni kell megvalósulni. Sokkal inkább élnünk kellene a „let it go“, avagy „engedd el“ elv szerint és nem a“ megfeszített görcsös akarás“ elvének. 

Túl nagy hatalmat adunk az egónkak és nem tudjuk elkülöníteni magunkat az „egónk játékától“. Nincs hatalmunk az elménk felett. Egónk megmondja, hogy kik vagyunk és mindezt úgy magyarázza, hogy azzal azonosít bennünket, hogy azok vagyunk, amivel rendelkezünk, minél több van nekünk anyagi javakból annál jobbak, nagyobbak, többek vagyunk ; azzal azonosít bennünket, hogy azok vagyunk, amit dolgozunk és minél magasabb pozícióban vagyunk annál jobban elismernek minket, annál többek vagyunk; és arra bíztat ezzel bennünket, hogy minél többek vagyunk és minél többet halmozunk fel anyagi javakból és minél több „versenyt nyerünk meg“ annál jobb és jobb lesz…tehát ez a „minél több“ ez szinte a mantránkká válik életünk hátralevő részében és mindig mindenhol a többre, jobbra törekszünk. 

Csak a gond az, hogy soha nem lesz elég. Mindig kell majd a „több“. Ez szinte egy ördögi körré válik, amiből nincs kiszállás. Megszerzünk X dolgok két percig élvezzük az örömöt és már kutatjuk, hajtjuk is a következő dolgot. Gondolj vissza legutóbb megszerzett valamilyen nagyobb anyagi dolog avagy szellemi elismerés után benned felmerülő érzésekre. Meddig tudtál őszintén örülni? Sajnos be kell, hogy valljuk, hogy pár perc alatt elillannak ezek a „nyereségek felett érzett örömpercek“ és már keressük is az újabb kihívást, az újabb megmérettettést és nincs megállás. Soha nem elégszünk meg igazán.

Mindenkinek van egy belső hívása, egy belső hangja, amit sokan elhallgatunk, szőnyeg alá söprünk, figyelmen kívül hagyunk, mert  megelégszünk azzal, hogy próbálunk megfelelni a társadalmi elvárásoknak, a külső tényezőknek. Mások elismerésére áhítozunk, ahelyett, hogy a magunk elismerését akarnánk kivívni. Nem vesszük észre, hogy nem elég úgymond „egy szerepet“ képviselni az életben; nem elég csak anyának, csak feleségnek, csak xy munkavállalónak lenni. Merjünk kinyílni, merjünk kiteljesedni, merjük megtalálni azt a dolgot, ami minket igazán boldoggá tenne, merjük keresni az igazi utunkat. Nem kell feladni, amit most csinálsz természetesen. Amit mondok az csupán annyi, hogy ne lustulj be, ne tunyulj el, ne elégedj meg, hanem teljesítsd ki magad. Ne nyomd el a benned feltörő érzéseket.

Ne felejtsük el, hogy a legfontosabb, hogy saját magunknak megfeleljünk és ez csak akkor jön el ez az érzés, ha saját magunkat beteljesítjük. Ha túlságosan függünk külső tényezőktől, személyektől, helyzetektől, akkor ők irányítanak minket és nem mi magunkat és ha valami nem úgy sül el, ahogy azt elterveztük, vártuk, akkor össze fogunk dőlni az első akadálynál, mint egy kártyavár. Mert hagyjuk magunkat befolyásolni és nem építjük ki belső erőnket. Miért élünk csak kifelé? Miért tesszük magunkat függővé a külső világtól? Miért másoktól várjuk a visszaigazolást, amikor magunkba kellene keresni?

Elmélkedjünk el ezeken a kérdéseken néhány percig.